Ahol a víz az úr

A több hete tartó intenzív esőzés meghozta nem várt gyümölcsét. Bár voltak már intő jelek, hogy gond lesz - lásd a két héttel ezelőtti hirtelen felhőszakadást a Majláthon – mégsem történtek megelőző, vagy legalább felkészülő intézkedések a várható árvízre. Persze a vizet ez nem érdekelte, mert a Szinva Schumachert megszégyenítő sebességgel száguldott végig a városon, és vitt mindent, amit csak tudott, mint a kapzsi politikusok. Tény és való, hogy ilyen mennyiségű lezúduló csapadékra még emberemlékezet óta nem volt példa, viszont az Árvíz nevű utca sem valószínű, hogy, az aszályról, vagy az inkontinenciában szenvedőkről kapta volna a nevét.

De hogy mondjuk a városgazdás autóknak közel 24 óra alatt sem sikerült a helyszínre érniük, az kritikán aluli. Bár lehet, hogy ezeket a járműveket csak száraz időben használják, vagy nem akarták vasárnap zavarni a sofőröket, hogy nyugodtan tudják nézni a Forma 1 - et ebéd után egy sör mellett. Így a homokzsákok szállítása néhány magánautóra hárult, legalábbis a Köztársaság és a Könyves Kálmán úton. Mi is egy ilyen autóval érkeztünk. Gyenge félórás rimánkodás után végre beengedtek minket segíteni, de a „Hol a homok?”- kérdésünkre a rend éber őre csak széttárta a karját. Majd néhány helyi lakos segítségével megkezdtük az utca felsőbb szakaszának homokzsákolását és a keresztutcák szintén homokzsákkal történő lezárását, persze szakember segítsége nélkül, önállóan, hiszen ilyet nem találtunk ezen a részen. Segélyen élő polgártársaink is úgy álltak a munkához, hogy más is hozzáférjen. Bár ha jobban belegondolok ők legalább már láttak gátszakadást, igaz hogy csak a szülészeten, de ott jó sokszor.

Eddig nem tudtam, hogy micsoda nagy kincs a homok, hiszen utoljára az oviban harcoltam érte LEGO emberekkel a homokozóban, de most jól jött ez a korábbi tapasztalatom. Ugyanis néhányan saját tulajdonuknak tekintették és nem akarták engedni, hogy tegyük a dolgunk. Sőt olyan is volt, hogy ránk támadtak botokkal, hogy az ő házukhoz vigyük a”kincset”. Már kezdtem azt hinni, hogy lemaradtam valamiről és ezek nem homok-, hanem pénzeszsákok. A ne járkáljunk már itt ennyiszer ezzel a kocsival, mert nem hallom a TV-t mondat ablakon történő kikiabálásáról már nem is beszélve. És szemfüles építkezővel is találkoztunk, aki vakolni vitte haza a homokot. A bámészkodó katasztrófaturistákból is csak akkor lett elegem, amikor kb. 25. alkalommal sem álltak félre, hogy tudjunk haladni. Hiába szóltunk, inkább autistát játszva még 46768 fényképet csináltak a már meglévők mellé. Így voltam olyan kedves és bő gázzal a vízben elhajtva mellettük, megmutattam nekik milyen is az árvíz, ha közelről érinti az embert. Ha ők vállalják önmagukat, akkor én is vállalom az öltönyük tisztítását.

Ráadásul a nagy sodrású vízben autózva nem csak a hordalékra, hanem a lelkes kenusokra is oda kellett figyelni. Szóval ekkora fejetlenséget még a Hegylakó című filmben sem láttam, pedig itt még kard sem volt. Mindezek ellenére a Kandón már délutánra egy ütőképes több száz fős lakókból, tűzoltókból, vagy csak szimplán segítőkész emberekből álló Gát Véder csapat tette a dolgát fáradhatatlanul, erőn felül teljesítve. Habár nem vagyok helyi lakos, mégis szeretnék köszönetet mondani ezúton mindazoknak, akik lapátoltak, zsákoltak (most nem a kosarasokra gondolok), meleg teával és kenyérrel kínáltak, vagy csak jó szóval biztattak és ezzel bebizonyították, hogy igenis össze lehet fogni, lehet segíteni másokon önzetlenül és ők velem együtt nyugodt lelkiismerettel hajtották álomra fejüket, hogy mindent megtettek, amit csak lehetett. No és te?

Gácsi Attila