Tragédiáknak kell történni, hogy a romák helyzetével, jövöjével, életkörülményeivel ténylegesen törödjön a társadalom. Az elmúlt hónapok véres eseményei után úgy látszik, hogy a társadalmi, állami gondolkodás mégsem mozdult el a meglévő állapotok feloldása felé. Még komolyan vehető igérgetés sem hangzott el a politika részéről. Pedig a magyar társadalom egyik legfontosabb és legégetőbb problémájáról van szó.

A magyar társadalom egyik legégetőbb problémája

Ma Magyarországon az egyik legnagyobb probléma a cigányság és a társadalom többi része között feszülő ellentét. Ma a legnagyobb létszámú magyarországi kisebbség a cigányság, akik nemcsak a létszámuk, hanem társadalmi helyzetük miatt is különleges figyelmet érdemelnek. A magyarországi cigányság – amely korábban is tagolt volt – csak statisztikailag tekinthető egységesnek, ugyanis három jól megkülönböztethető csoportra oszlik. A romungrók a romák 77 százalékát teszik ki és az ország északkeleti részein élnek. A roma nyelven és magyarul beszélő oláh cigányok aránya 11 százalék körüli. A román nyelven beszélő beás cigányok legnagyobb része a dél-dunántúli falvakban él. Manapság „cigánykérdésről“ beszélünk, pedig ez nem cigánykérdés, hanem a magyarországi társadalom egyik legfontosabb és legégetőbb problémája. A cigányok helyzete a magyar társadalom kérdése! A gondolkodásunkban azt kell tudatosítani, hogy a cigányság nem a társadalom koloncát jelentik, hanem része a magyar társadalomnak. A cigányság helyzetét nemzeti, társadalmi ügyként kell kezelni, nem szabad ennek kezelését továbbra is elodázni, de a romák helyzetét nem lehet csak szociális helyzetként tekinteni, mert többről van szó, mint puszta szociális problémáról. A magyarországi 500-600 ezer roma túlnyomó része teljesen nyomorban és teljes kilátástalanságban él[1], akiknek szociális helyzete, kitaszítottsága, versenyképtelensége az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb kihívása lesz a magyar társadalom és politikai elit számára. A legnagyobb hazai kisebbségnek, a roma közösségeknek a helyzete sok tekintetben más, mint a többi hazai kisebbségé. Gondjaik elsősorban nem nyelvi, kulturális jellegűek, esetükben hatványozottan merülnek fel a szociális, foglalkoztatási, szakképzési és oktatási problémák. Ezek, összetett jellegükből adódóan a kisebbségi jog keretei között nem oldhatók meg, más típusú állami, társadalmi intézkedéseket is igényelnek. A rendszerváltást követő években a cigányság helyzete romlott a legnagyobb mértékben. A cigányság számára a rendszerváltás legkétségbeejtőbb, ugyanakkor legmozgósítóbb fejleménye az, hogy a rendszerváltás utáni hatalom, kormányok egyetlen lépést sem tettek annak érdekében, hogy a cigányság társadalmi helyzete, körülménye ne legyen tragikusabb, mint a rendszerváltás előtt volt. Számtalan tanulmány, szakdolgozat készült a romák helyzetének elemzésére, életkörülményeik jobbítására, de tényleges cselekvés szinte soha sem következett a tanulmányok, konferenciák, tanácskozások után. Több kormányprogram készült a rendszerváltás óta, eredmény nélkül. Tragédiáknak kell történni, hogy a romák helyzetével, jövőjével, életkörülményeivel ténylegesen törödjön a társadalom. Az elmúlt hónapok véres eseményei után úgy látszik, hogy a társadalmi, állami gondolkodás mégsem mozdult el a meglévő állapotok feloldása felé. Még komolyan vehető ígérgetés sem hangzott el a politika részéről. Ezzel szemben a különféle internetes fórumokon a cigányellenes megnyilvánulások uralják a romákkal kapcsolatos témák véleményezéseit, mely elég jól mutatja a társadalmi előítéleteket, a rasszista felfogást. Ennek a rasszista érzületnek a következménye a neonyilas Magyar Gárda létrejötte is. A Gallup évekkel ezelőtti jelentése szerint a romákkal kapcsolatos negatív közvélekedés terjedése és egyre nyíltabbá válása olyan aggasztó jelenség, amellyel minden felelősen gondolkodó magyarnak és romának, politikusnak és állampolgárnak egyaránt foglalkoznia kell. Nehéz beletörődni abba, hogy a XXI. században, minden második magyar felnőtt nyíltan vállalja azt, hogy "idegenkedik a cigányoktól". Ma Magyarországon nem "szégyen" rasszizmusba hajló véleményeket nyíltan vállalni és hangoztatni. A romák szegénységének egyik legfontosabb oka a munkanélküliség. A Magyar Agora tájékoztató kiadványa szerint a felnőtt romák mindössze negyede aktív dolgozó, öt százalékuk tanul, hetven százalékuk munkanélküli vagy valamilyen egyéb okból inaktív. A hátrányos helyzetet újratermeli, hogy a roma gyerekeket sokszor elkülönítve, rosszabb körülmények között oktatják, és sokan közülük már az általános iskolákban lemorzsolódnak. A romákat körülvevő előítéletek, elszigeteltség és diszkrimináció a roma közösségeket jobban terhelik, mint a nem roma mélyszegénységben élőket. A romák sokszorosan túlreprezentáltak a szegények körében. Sokkal nagyobb súllyal nehezedik rájuk a munkanélküliség, a szegénység, az érdekérvényesítési erő és a képzettség hiánya, a nyomorúságos lakáshelyzet, egészségügyi helyzet és a létbizonytalanság. A munkanélküliségben több veszély van: a tétlenség, a szegénység és a reménytelenség, melyek a különféle deviáns viselkedéseknek is gyökere. A munkanélküliségből adódik a szegénység, mely nemcsak a romákat sújtja, hanem a magyar társadalom egy jelentős részét, melybe a romák is beletartoznak. A szegénység nemcsak az alacsony jövedelmet jelenti, mely következtében gyakran a család vagy az egyén számára az alapvető szükségletek kielégítése sem lehetséges. A tartós munkanélküliség a mélyszegénységet idézi elő, mely során az alacsony életszínvonal következtében emberek, családok embercsoportok kerülnek a társadalom perifériájára. Ez az állapot megfosztja a szegénységben élőket a teljes társadalmi részvétel lehetőségétől. A szegénység nem csupán jövedelemhiányt jelent, hanem jogfosztottságot, kitaszítottságot és kirekesztést, valamint az emberi méltóság lassú elvesztését is. A tartósan szegénységben élők egészségi állapota is veszélyeztetett, a szegény családok gyermekeinek jelentősen korlátozva vannak a fejlődési feltételei, és az iskolai sikertelenség egyik előidézője is.  A szegénység első áldozata a kultúra! Az egyik leggyakoribb előítélet a szegény emberekkel és a romákkal kapcsolatban, hogy azért kerülnek ilyen helyzetbe, mert ők maguk így akarják, vagy mert nem dolgoznak – vagyis mert lusták és felelőtlenek. Ez a módja annak, hogy egyedül a szegényeket és a romákat tegyük felelőssé helyzetükért. Ez azt sugallja, hogy a társadalomnak nem kell értük felelősséget vállalnia, és nem is tud velük semmit kezdeni. Ez a megközelítés szemben áll egy emberi jogokra építő kultúrával, mert megtagadja a kirekesztett helyzetbe került emberektől a lehetőséget, hogy méltóságban éljenek és gyakorolják jogaikat. Ráadásul egybemossa a szegénység következményeit a valódi, összetett okokkal. A szegénységbe, mélyszegénységben élők szokásai, életmódjuk az anyagi nélkülözés következtében generációról generációra öröklődik. A szegénység társadalmi korlátokat állít fel az embercsoportok között, és ezek a korlátok szinte átléphetetlenek. A szegénység akadálya lehet a megfelelő iskolai végzettségnek, és az alacsony iskolai végzettség konzerválja a szegénységet. Az alacsony iskolázottság következménye a munkanélküliség, mely a szegénység egyik alapvető oka. Jól látható az összefüggés: a foglalkoztatottság szintje az iskolai végzettséggel van szoros kapcsolatban, és a cigányság nagy hányadának alacsony iskolázottsága akadálya a munkába állásnak.  A kör bezárult. Ebből a körből a szegények, köztük a romák, a saját erejükből a társadalom hathatós segítsége nélkül képtelennek kilépni. A szegénységben élők gyerekei is szegénységben élnek, teljesen kirekesztve a jövőből is. A gyermekszegénység egyik legsúlyosabb következménye az, hogy – megfelelő iskolázottság híján – a gyerekeket olyan viselkedésbeli, szociális és egészségügyi hátrányok is sújtják, amelyek miatt felnőttként is elkerülhetetlenül szegények lesznek. A szegény gyerek ugyanis legtöbbször nem jár iskolába, így nincs módja elsajátítani sem a legfontosabb ismereteket, sem pedig a társadalmi beilleszkedéshez szükséges alapvető viselkedési mintákat. Jonathan Bradshaw megállapítása szerint „A gyermekek jóléte nemcsak egy társadalom erkölcsi értékeinek indikátora; a gyermek emberi tőke is, a társadalom jövőjének legfontosabb forrása.” A gyermek optimális fizikai, kognitív és emocionális fejlődése nagymértékben azon múlik, mennyire biztosítottak számára az életkorának megfelelő szükségletek (egészséges táplálkozás, ingerekben gazdag környezet stb.). Minden olyan támogatás, szolgáltatás, amely elő segíti, hogy a gyermekek a lehető legjobb feltételek között nevelkedjenek, a gyermek érdekeit, a társadalmi kohéziót és a gazdasági fejlődést egyaránt szolgáló befektetés.[2] A szegénység elleni küzdelem mélyen politikai kérdés, ha azt akarjuk, hogy szegénység ne váljon végleges társadalmi kirekesztésé. A többségi nemzetnek pedig hatalmas toleranciára, türelemre, értelemre van szüksége. A magyar társadalomban igen erősen jelen vannak különféle előitéletek, többek között a romákkal szemben is. Ezért a nem romákkal kell kezdeni a "romakérdés" megoldását. A mai magyar társadalom felfogása szerint a cigányok nem számítanak tág értelmezési körben magyarnak, annak ellenére, hogy a cigányok túlnyomó része – körülbelül 65-70 százalék – magyar anyanyelvű és kettős identitású. A magyar társadalom alapvetően beteg felfogást mutat a romákkal kapcsolatban, nagy része előítéletesen viszonyul a cigánysághoz, melyben az a tragédia, hogy a cigányellenességre a szélsőjobb nyíltan rájátszik. A többségi társadalom előítéletes szemléletének gyökeres megváltoztatására van szükség ahhoz, hogy érdemi változások történhessenek. Cigányság problémáit nem lehet úgy megoldani, hogy mindkét oldalon meglévő előítéleteket, szinte már dogmákat, nem szüntetjük meg, hiszen ezek megléte jelentősen akadályozzák a kirekesztettségből való kilépést és a cigányok integrálódását. Úgy vélem, tudatosítani kell azt, hogy a romák nem kisebbség, hanem egy nép, melynek megvan a saját szokása, kultúrája. A romák esélyegyenlőségének megteremtése hazánkban csak velük közösen munkálható ki, nincs mód a többség akaratának érvényesítésére, különben megszűnik egy nép. A társadalomban tudatosítani kell, hogy annak elidegeníthetetlen részét képezik a romák. Ha javítani akarunk a cigányság helyzetén, akkor a romák jelentős részét körülvevő szociokulturális környezet megváltoztatásán is kell dolgozni. Romák nélkül nincs megoldás Kis János határozottan fejtette ki azt, hogy „az államnak kell programot – és a program megvalósításához eszközöket – kínálnia, mely a közös csapdából kivezet. Az államnak kell gondoskodnia a helyi konfliktusok kezeléséről. Az állam szerveinek, s az államot kormányzati és ellenzéki pozícióból ellenőrző pártoknak kell egyértelművé tenniük, hogy a "cigánykérdést" nem szabad és nem lehet a roma kisebbség rovására megoldani.“[3] Ehhez viszont az értelmes társadalmi diskurzus kialakítása elengedhetetlen. Alapvető az, hogy a parlamentben roma képviselők lehessenek, akik valóban a romák érdekeit képviselik. Az Európa Tanács fajgyűlölet- és intolerancia-ellenes bizottságának (ECRI) Magyarországról szóló jelentése is kitért erre, mert felszólítják a képviselőket, hogy alkotmányos kötelességüknek megfelelve hozzanak végre törvényt a kisebbségek parlamenti képviseletéről. Elvben erről már évekkel ezelőtt dönteni kellett volna, így a parlament alkotmányos mulasztást követett el. A jelenlegi választási rendszer nem alkalmas arra, hogy a romák közvetlen választással kerülhessennek be a törvényhozásba. A romák képviseletéhez alapvetően az szükséges, hogy a romák választhassanak maguknak parlamenti – más pártokhoz nem tartozó – képviselőket. Ehhez az első lépés az Országos Cigány Önkormányzat megszűntetése, mert jól látható, hogy működése teljesen formális és sikertelen. Rendkívül lényeges, hogy a cigány önkormányzatokat új formában mint önszerveződés kell megszervezni úgy, hogy az önkormányzati képviselőiket a romák választhassák meg. A Roma Parlament elnöke, Zsigó Jenő lassan fél évtizede konkrét javaslatot dolgozott ki, melyre érdemi válasz a politika részéről nem érkezett. A javaslat egyik lényege: „A kisebbségi önkormányzatok ne a települési önkormányzatoktól kapják a működési költségeikhez szükséges forrásokat. Normatív támogatásra van szükség, ami legyen arányos a település cigány lakosságának számarányával. A cigányok parlamenti képviselete legyen megoldott. A magukat cigánynak vallók (cigány szervezetek igazolásával) lehessenek választók. Az ország legyen egy választókerület a roma képviselők megválasztásakor. Jelölhessenek képviselőt a cigány önkormányzatok és a több száz cigány civil szervezetek is“. A cigányság saját ügyeinek tervezésébe, végrehajtásába és ellenőrzésébe nincsen megfelelően bevonva, sőt a megindult önszerveződéseiket is igyekeztek szétverni, ami sikerrel is járt. A romák politikai szétforgácsoltsága már annyira tragikus, hogy az egyik legfontosabb kérdéssé vált a romák szempontjából is. Amíg a széthúzás létezik a romák között, nem várható el még az elindulás sem a körből kivezető úton. Ezeket a megállapításokat érdemes megfontolni, mert úgy tűnik, ezek elfogadásával lehetne megtenni az első lépéseket a cigányság siralmas helyzetének valós megváltoztatása felé. A Roma Parlament javaslata szerint meg kell szüntetni a roma önkormányzatok finanszírozási alárendeltségét a települési önkormányzatoknak, mert erős a gyanú, hogy a romáknak szánt pénz jelentősen megcsappan az önkormányzatoknál vagy elsikkad a feléjük vezető úton. Popper Péter egyik írásában[4] joggal teszi fel a kérdést: „Mennyi állami anyagi támogatás jut el a valóban rászoruló romákhoz? És mit tesz a dúsgazdag cigányok létező rétege?“ Majd így folytatja: „...illúziónak tartom, hogy a roma egységet nem romák hozzák majd létre. Csak a romák, pontosabban egy jelentős roma értelmiség tudná környezetében megerősíteni az emberek tartását, büszkeségét, hogy ne lehessen pillanatnyi érdekeik olcsó kiszolgálásával megvesztegetni vagy megvásárolni őket.“ Minőségi oktatást! Ferge Zsuzsa kutatásai a nyolcvanas években már bizonyították, hogy oktatási rendszerünk a társadalmi különbségeket nem csökkenti, hanem konzerválja, sőt még növeli is. A roma gyerekek oktatása, tanítása és képzése csak integrált keretek között folyhat, hiszen csak így érhető el az, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekek elkülönítését megszüntesse. Az integrációnak az együttoktatás a lényege. Sajnos nem egy intézményben csak azért folyik integrált oktatás, mert ezzel az iskola jelentős plusz bevételekhez juthat. Kende Ágnes[5] tanulmányában megemlíti, hogy az integrációs támogatás fő problémája, hogy alapvetően forráshiányos iskolák a működési zavaraik enyhítésére és nem szakmai meggyőződésből igénylik a pluszpénzt. A továbbiakban kitér a pedagógusok képzésére is: „Ha megnézzük, hogy ma a világban mitől működnek jól a különböző oktatási rendszerek, alapvetően három dolgot találunk: megfelelően válogatják ki a pedagógusokat, illetve az e pályára jelentkezőket megfelelő módszereket sajátíttatnak el velük (megfelelő gyakorlati képzéssel összekötve), hogy aztán az iskolában valódi, érdemi differenciálással oktassák a gyerekeket. [...] Azok az iskolák, ahová a roma gyerekek járnak, különösen rossz helyzetben vannak mind a pedagógusok minősége, mind az infrastruktúra fejlettsége szempontjából. Pedig ma már köztudomású, hogy az iskolai siker egyik legmeghatározóbb kritériuma a pedagógusok minősége.“ Nyilvánvaló, hogy a hagyományos képzettségű pedagógusok kevéssé alkalmasak a roma gyerekekkel való foglalkozásra, tanításra, hiszen a tanulók teljesen más háttérrel rendelkező, más kulturális és mentalitásbeli családokból jönnek, mint a nem roma gyerekek. Az új feltételeknek megfelelő, más képzettségű pedagógusok szükségesek Több évtizedes lemaradásban van, gyermekcipőben jár a pedagógusképzés ezen a területen. Bársony János szerint a romáknak és a szegényeknek – lévén gyenge érdekérvényesítők – kevés a befolyásuk az iskolákat fenntartó önkormányzatokra, alig jutnak szerephez az amúgy is alig funkcionáló iskolaszékekben. Iskolarendszerünkben fejletlen a minőségbiztosítás, az „oktatói szabadság felelőtlensége” és a közösségi ellenőrzés hiánya sok helyen lehetővé teszi a hatékony oktatás elszabotálását. Így jutnak el gyermekek nagy számban az általános iskola végbizonyítványáig funkcionális analfabétaként. A roma gyerekek iskolai problémái főként abból származnak, hogy az iskolák jelenleg nincsenek felkészülve az „átlagostól” ilyen módon különböző gyerekek oktatására. Lényegében ez a magyarázata annak, hogy míg alsó tagozaton a roma gyerekek többsége még viszonylag ambiciózusan tanul és magatartása is elfogadhatónak minősül, felső tagozatra egyre több lesz a tanulásban reménytelenül lemaradt, és nevelési szempontból „problematikusnak” számító, beilleszkedési zavarokkal küszködő gyerek. A megfelelő oktatás szerves része a tanuló szülei és az iskola közötti rendszeres kapcsolat, de legtöbb esetben nem épül ki az iskola és a roma szülők között a kellő együttműködés a gyermekek közös, eredményes nevelése érdekében. Az iskoláknak jutatott fejlesztési, integrációs támogatások optimális esetben is csak szükséges, de egyáltalán nem elégséges feltételei a deszegregációnak. A leszakadó rétegek társadalmi integrációjához semmiképpen sem elegendő a közoktatás törvényi szabályozásának megváltoztatása. A jog csak ideig-óráig képes feltartóztatni az egyre jobban elszabaduló kirekesztési törekvéseket. Amíg a mélyszegények, és ezen belül a mélyszegény romák, helyzetében jelentős pozitív változás nem történik, a hétköznapi rasszizmus, az előítéletes gondolkodás és a társadalmi kirekesztés igénye tovább erősödik az országban, amelynek következményeként az oktatáspolitika deszegregációs törekvései is rendre kisiklanak, kudarcot vallanak. A kétségtelen jó szándék és politikai akarat ellenére nehezen elképzelhető mértékű legális szegregáció felé sodródik a magyar közoktatás. A lakóhelyi elkülönülés az iskolai szegregációt is erősíti. Egyes iskolákban a környéken zajló el- és beköltözések következtében nőni kezd a cigány tanulók aránya, amire a nem cigány családok gyakran úgy reagálnak, hogy igyekeznek más iskolába íratni a gyerekeiket. A statisztikák szerint az általános iskolás cigány gyerekek 26 százaléka csaknem teljesen romákból álló osztályba jár, és 10 százalékuk olyan helyre, ahol az összes gyerek cigány. Az iskolaköteles roma gyerekek 20 százalékát minősítik valamilyen fokban értelmi fogyatékosnak, hogy külön, speciális vagy felzárkóztató osztályokban oktassák őket. Minőségi oktatás csak minőségi pedagógusokkal valósulhat meg. Akiket meg is kell fizetni! A romák vallása általában katolikus, sokan vannak köztük reformátusok, görög katolikusok, de hódítanak körükben a kis egyházak is, a pünkösdisták, a baptisták és a teljes evangéliumi Hit Gyülekezete is. A romák számára még a vallásgyakorlás sem evidens, mert a környezetük elutasító, a többségi társadalom sokszor még a templomba sem engedi be őket, kivételt csak a kisegyházak a pünkösdista, baptista és a teljes evangéliumi gyülekezetek jelentenek. A cigány társadalom tagjai nincsenek szerves kapcsolatban a nagyegyházi közösségekkel. Itt felmerül az a gondolat, hogy a reformáció idején a veszélyeztettet katolikus egyház az ellenreformáció „termékeként” létrehozta a jezsuita rendet, mely nagy érdemeket szerzett a katolikus egyháznak. Igaz, abban az időben maga a katolikus egyház volt veszélyben¨ Miért nincs ma katolikus „cigány misszió”? A romák kirekesztettségére, diszkriminációjára egyáltalán a romák életkörülményeire vonatkozóan az egyházak, ebben a kérdésben igen nagy csendben vannak, mint mindig, amikor a történelem során a valóságos nemzeti nehézségeket kellett megoldani. Székely János katolikus püspök egy interjúban[6] elmondta, hogy „A katolikus egyház nagyon sokfajta kapcsolatot ápol a cigánysággal – a romák esetében is millió módon próbálunk tenni és szólni.“ Ritkán lehet ilyen lekezelő, értelmetlen megnyilatkozást olvasni manapság. Azért jó lett volna tudni, mit takar a „nagyon sokfajta kapcsolat“ és a „millió módon tenni és szólni próbálkozás.“ Ma már nem elég az a pár helyi öregedő plébános a cigánysággal való törődéshez. Ha a katolikus egyház komolyan gondolja azt, amit hirdet, akkor egy „cigány missziót“ kell szervezni, mondhatnám „rendet“ kell alapítani a cigányokkal való törődésre. Oda kell költözni a roma közösségekhez a katolikus iskoláknak, óvodáknak, velük kell együtt élni a hétköznapokat is, fel kell vállalni a cigányságot, mint az utcagyerekekkel tette azt anno Don Bosco. Csak most több száz lelkiismeretes Don Boscora volna szükség. A cigányokat foglalkoztatni kell, velük együtt a mélyszegénységben élőket is. A munkanélküliségből eredő tétlenség megöli a lelket és tunyává teszi a szellemet. Ködös dolog a munkahelyteremtéséről beszélni. Az ember, de különösképp a politikus, nem Isten, nem tud teremteni semmit. A munkahelyteremtés kifejezés csak üres szólam. A tőkerendszer ezt nem így gondolja. Ennek ellenére a romákat és a szegénységben élőket még akkor is foglalkoztatni kell, ha arra a társadalom ráfizet. Innen indulhatunk tovább.
 

---

 [1] A roma munkanélküliek száma 350-400 000 főre tehető.[2] Tausz Katalin: A jóléti állam Európában és Magyarországon
[3] Kis János: A sodródás ellen, Népszabadság 2008. október 12.
[4] Bíró András keserű igazsága, 2008. augusztus 6.[5] Mozgó Világ, 2008. március[6] Népszabadság, 2009. február 26.