A betegszabadság kiadására vonatkozó szabályok 2013. augusztus 1-től részben módosultak. Az új rendelkezéseket a 2013. augusztus 1-e után kezdődő betegszabadságokra kell alkalmazni.

A betegszabadságra vonatkozó szabályokat a Munka Törvénykönyve tartalmazza. Ezek a  szabályok vonatkoznak a közalkalmazottakra és a közszolgálati jogviszonyban álló dolgozókra is (a továbbbiakban: munkavállalók). Betegszabadság illeti meg a nyugdíjas munkavállalókat is. A betegszabadság keresőképtelenség esetén jár.

• munkáját betegsége miatt nem képes ellátni,

• fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban részesül,

• terhessége, szülése miatt nem tudja munkáját ellátni, de terhességi-gyermekágyi segélyre nem jogosult

• az a szülő, aki 12 évesnél fiatalabb, saját háztartásában nevelt beteg gyermekét ápolja,

• az anya, ha kórházi ápolás alatt álló egy évesnél fiatalabb gyermekét szoptatja.

• az a személy, akit közegészségügyi okból eltiltanak a foglalkozásától és nem tudják más munkakörbe áthelyezni, vagy

• akit bármely közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, illetve járvány- vagy más közegészségügyi okból zárlat miatt nem tud a munkahelyén megjelenni.

Keresőképtelen betegség esetén a munkavállalót először betegszabadság illeti meg, amelyet a munkáltató köteles biztosítani, nyilvántartani és erre az időre díjazást fizetni. A betegszabadságra csak nevében szabadság, arra nem a szabadsága vonatkozó szabályok vonatkoznak. Ezért annak igénybevételéről nem a munkáltató vagy a munkavállaló dönt, hanem az a munkavállalót akkor illeti meg, ha orvos igazolja a keresőképtelenséget.

A betegszabadság naptári évenként 15 munkanap. A betegszabadság, vagy annak az adott évben fel nem használt része nem vihető át a következő évre. Ha a munkaviszony év közben kezdődik, akkor az adott évben, munkaviszonyban töltött idő arányában illeti meg a munkavállalót a betegszabadság. Ha egy naptári évben több munkáltatónál dolgozik a munkavállaló, akkor is összesen az adott évre 15 munkanap jár ezen a címen a különböző munkáltatóktól, az tehát együttesen illeti meg őt a különböző munkáltatóknál. A munkavállalót a betegszabadság nemcsak az első megbetegedésekor illeti meg, hanem az adott naptári évben többször is, ameddig a tizenöt nap le nem telik. A betegszabadság NEM nyúlhat tovább a munkaviszony időtartamán, tehát ha megszűnik a munkaviszonya, azzal együtt betegszabadsága is megszűnik, függetlenül attól, hogy a keresőképtelensége fenn áll-e még. A munkaviszony megszűnését követően – az új munkaviszony létesítéséig - a társadalombiztosítási szabályok alapján táppénz járhat.

Táppénzre tehát csak a betegszabadság maradéktalan letelte után mehet a munkavállaló, amely időre a társadalombiztosítási szabályok szerint illeti meg táppénz a munkavállalót. Amennyiben a munkavállaló keresőképtelenségének tartama túlnyúlik a tizenöt napon, akkor a betegsége további idejére – a betegszabadság lejártát követő naptól kezdődően – már a társadalombiztosítási szabályok alapján illeti meg folyamatosan a betegállomány és az erre fizetett táppénz.

Táppénzre az jogosult, aki a törvényben meghatározott mértékű pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett és a biztosított időszak alatt keresőképtelenné válik. A biztosított a táppénzre akkor is jogosult, ha esetleg a munkáltatójának a NAV felé elmaradása van. Táppénz legfeljebb a biztosítási jogviszony fennállásának időtartama alatt, azaz egy éven keresztül jár. A táppénz mértékéről legegyszerűbben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár irodáiban tudhatnak meg többet.

Nem illeti meg betegszabadság a munkavállalót, így első naptól fogva táppénzre jogosult, aki

• üzemi baleset és foglalkozási betegség miatt keresőképtelen, valamint

• ha a várandósság ideje alatt lesz keresőképtelen.

• ha gyermeke ápolása miatt keresőképtelen

• ha közegészségügyi okok miatt kerül eltiltásra a munkavégzéstől.

A munkáltató a betegszabadságot – orvosi igazolásra – köteles biztosítani mindaddig, amíg az évi 15 munkanap le nem jár.

Általános munkarend esetén a munkavállaló a hét öt napján, hétfőtől péntekig dolgozik naponta nyolc óra munkaidő mellett, a szombat és a vasárnap pedig heti pihenőnapnak minősül (egyenlő munkaidő-beosztás). Ebben az esetben a betegszabadság a munkavállalót munkanapokra illeti meg, azaz a hét öt napja számít munkanapnak (hétfőtől péntekig), a szombati és vasárnapi napra tehát nem kell és nem is lehet betegszabadság napot „kiírni”.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén – általánostól eltérő munkarend - a munkáltató választhat a betegszabadságnál irányadó munkanapok meghatározásánál. A választás a munkáltató joga, de figyelembe kell venni mérlegelésénél a munkavállaló jogos érdekeit is.

Munkaidő-beosztás hiányában (pl. a munkavállaló kötetlen munkaidőben dolgozik) a betegszabadságot az általános munkarend és a napi munkaidő figyelembevételével kell biztosítani, illetve elszámolni.

Munkaszüneti napnak számítanak az ún. „piros betűs ünnepek” is. Munkaszüneti napra betegszabadság csak akkor adható ki, ha a munkáltató a munkaszüneti napra munkaidőt osztott be a munkavállaló számár, egyébként ugyanúgy munkaszüneti napnak számít, és arra betegszabadság nem adható ki.

A munkavállalót a betegszabadság tartamára a távolléti díj 70 %-a illeti meg. Ha munkavégzés esetén a munkavállaló bérpótlékra lenne jogosult, akkor a bérpótlék arányos része (70 %-a) is megilleti erre az időre.