Jelenleg több százezer aktív korú ember (és családja) él Magyarországon pusztán segélyből, bármiféle munka nélkül, akár évtizedek óta, jellemzően a fővárostól távol eső, elmaradott térségekben. Ilyen térség pl. az Ormánság Baranyában, borsodi és szabolcsi kistérségek. A cigány kisebbség jelentős része ebbe a kategóriába tartozik, és az érintett településeken sokszor ők teszik ki a többséget is, ezért sokan hajlamosak a problémát csupán a cigányság problémájaként kezelni.

Ezekben a térségekben érték gyakorlatilag nem teremtődik, a helyiek által megvásárolt javak az érintett térségeken kívülről érkeznek (élelmiszer, energia, építőanyagok, stb). A közintézményeken kívül munkáltató csak legfeljebb a helyi kocsma illetve kisbolt. A munkaképes lakosság nagy része soha nem foglalkozott földműveléssel, ehhez sem a tudása, sem az eszközei nem állnak rendelkezésre. A szakképzettség is ritkaságszámba megy, így olyan szolgáltatásokat is a helyi közösségen kívülről kell beszerezni, mint a kőműves, ács, lakatos, stb.

A közlekedés tipikusan alacsony színvonalú, a közeli nagyobb városokba is nehéz az eljutás, ritkán és nagyon hosszú menetidővel járnak a buszok, vonatok – ehhez képest a bérletárak meglehetősen magasak (pl. 20km-es havi buszbérlet 12.700Ft, ezért kap az utas mondjuk napi két-három pár buszt). Az utak, illetve vasúti pálya állapota is jellemzően rendkívül rossz. Ez ellehetetleníti az esetleges továbbtanulási, munkakeresési próbálkozásokat is.

Nincs munkakultúra: a többség húsz éve, a TSZ-ek megszüntetése óta nem dolgozik, generációk nőnek fel úgy, hogy nem látnak dolgozó embert maguk körül.

A helyi termelés ösztönzése:

• A szociális segély egy része (mondjuk havi 5.000Ft családonként) helyi (kistérségi) termelőktől beszerzett takarmány illetve alap élelmiszer (búza, kukorica, burgonya, stb) formájában, természetbeni juttatésként kerüljön a rászorulókhoz. Ez kb. egy mázsa gabonát jelent havonta. Téli időszakban kiterjeszthető tüzelőre is, talán a falopásokat is visszaszoríthatná.

• A segélyért kötelező legyen minden családnak minden tőle telhetőt megtennie a saját boldogulásáért, ez jelentheti a ház körüli kert megművelését, zöldség és gyümölcstermesztést, állatok (legalább baromfi) tartását, gyerek iskolába járatását.

• Nagy élőmunkaigényű "állami biogazdaságok", vagy egyéb prémium kategóriás élelmiszert előállító üzemek alapítása, lehetőleg a kistérségben létesüljenek a feldolgozó egységek is. Ezek a későbbiekben fokozatosan privatizációra kerülhetnek, pl. tőzsdei bevezetéssel.

Jelentős adó- és járulékkedvezmények a magánberuházások ösztönzésére:

Mivel ezekben a térségekben gyakorlatilag senki nem dolgozik, így adót és járulékot sem fizet senki, tehát drasztikus adókedvezmény sem jelent érzékelhető bevételkiesést az államnak, viszont minden egyes segélyből élő munkába állása már rövid távon is csökkenti a kiadásokat.

A leendő munkavállalók várhatóan minimálbér körüli keresettel rendelkeznek, tehát az adóterhük minimális, viszont a munkavállalói és munkáltatói járulékterhek már itt is jelentősek, és a magasabb bérek adása ellen hatnak, illetve feketemunkára ösztönöznek (sajnos ezekben a térségekben még feketemunka is csak elvétve akad).

• 90%-os járulékkedvezmény az adott kistérségben bejelentett lakcímű dolgozó és az ebben a kistérségben működő munkáltató esetében, mind a munkavállalói, mind a munkáltatói járulékokra. Ez a közintézmények helyzetén is jelentősen javíthat, a bérköltségek csökkenésével.

Egyéb lehetőségek:

• Közmunkaprogramok folytatása, kiterjesztése az út- és vasútfelújításokra.

• Helybe hozott szakképzések valódi hiányszakmákból (nem marketing-menedzsment, hanem kőműves, hegesztő, ács, stb).