Néhány gondolat, ami a rendőriskolák tananyagában valószínűleg nem, vagy
nem így szerepel.
Mivel ti, akik fegyveres testületek állományába tartoztok,
szolgálatteljesítésetek során olyan - akár az élet kioltását
eredményező – jogosítványokkal is rendelkeztek, amelyek meghaladják a
közhatalom többi birtokosának jogkörét, és mivel az intézkedések
foganatosítása során jellemzően pillanatok alatt kell döntést hoznotok,
fontos, hogy a reátok ruházott hatalommal készségszinten, annak eredeti
rendeltetése szerint tudjatok bánni.
Ennek érdekében néhány - látszólag magától értetődő, ám pont ezért
sokszor nem kellően átgondolt - dolgot szeretnék rövid, folytatásos
szemelvényekben, a mindennapostól eltérő összefüggésekben bemutatni
nektek, annak reményében, hogy mielőtt parancsra megint kezet emeltek
nemzetetekre, talán átsuhannak gondolataitok között az itt olvasottak.
A civil többség szeretne bizalommal fordulni hozzátok, mert hinni
akarják: közéjük tartoztok. Hiszen szüleitek együtt dolgoztak, együtt
jártatok iskolába és gyermekeitek ugyanabba a jövőbe nőnek bele, amit
most együtt hagytok rájuk. Ismernek titeket, tudják, kik vagytok, hol
laktok. Nekik nem csak egy szám vagytok a sisakotokon.
Számítanak rátok.
De érdemtelenné is válhattok az előlegezett bizalomra. Azt is rendezni fogják valahogyan. Ne feledd:
Ismernek titeket, tudják kik vagytok, hol laktok. Nekik nem csak egy szám vagytok a sisakotokon.
Számíthattok rájuk.
Tudom, hogy roppant nehéz dolgotok van, de lassan döntenetek kell. Döntsetek jól.
Minden jót kívánok Nektek.
Dr. Szakál Antal
1. Védelmi szükségletek, szervezett és önszerveződő védelem:
A védelem biztosítása elengedhetetlen feltétele az államba szerveződött
közösség túlélésének, ezért erre a közösség minden tagja kötelezett. Az
általános kötelezettséggel párhuzamosan már az államszervezet
kialakulásának korai szakaszában a termelő tevékenységet végzőktől
elkülönültek azok (katonák), akiket a védelmi feladatok ellátására
tartott a közösség. Később, a társadalmak bonyolultabbá válásával
megjelentek azon szervezetek (hadsereg, később a rendőrség), amelyek a
közösség külső és belső védelmére lettek létrehozva.
Amennyiben a szervezetek rendeltetésüknek megfelelően működnek és az
ellátandó feladat nem haladja meg működőképességük határát, a
tevékenység intézményi kereteken belül, jogilag szabályozott mederben
zajlik.
Ha a közösséget fenyegető veszély mértéke meghaladja a testületek
teljesítőképességét (háború, katasztrófahelyzet) a testületek a
társadalom egyéb kapacitásainak bevonásával, az eredeti intézményi
kereteken túlterjeszkedve, de továbbra is szabályozott mederben látják
el feladatukat.
Ti, amikor az eredeti intézményi keretek között fejtitek ki
tevékenységeteket, véditek, amikor a baj nagy volta miatt az intézményi
kereteken kívüli erők és eszközök is tömegesen bevonásra kerülnek,
akkor jellemzően védelemre szervezitek nemzeteteket.
Idáig egyértelmű.
De mi történik akkor, ha a testületek nem az eredeti rendeltetésük
szerint, vagy ami a legrosszabb, azzal ellentétesen kezdenek el
működni? Másként: amikor a társadalom védelmi mechanizmusai elégtelenné
válnak vagy magára a közösségre támadnak?
Ha ez a helyzet kialakul, akkor nyilvánvaló, hogy a testületek
tevékenysége intézményi kereteken belül, de már nem a törvényes
mederben zajlik.
Amennyiben ez a lappangási időszak elteltével teljes kétséget kizáróan
érzékelhetővé válik, a társadalom a túlélés biztosítása végett magához
vonja a szervezetekre ruházott hatáskört, alulról önszerveződésbe kezd
és megpróbálja ellátni a védelmi funkciókat biztosan az intézményi
kereteken kívül és nem feltétlenül a hatályos jogszabályok szabályozta
mederben. Biztosan észrevettétek, hogy ez már elkezdődött és halad
feltartóztathatatlanul. (Az önszerveződő erőkhöz való viszonyulásotok
–dezertálásotok- kérdéséről később lesz szó)
A következő lépés a közpusztítóvá vált intézményrendszer felszámolása
és az intézményrendszer működtetésében részt vevők felelősségének
megállapítása. Az ilyen esetekben eljáró szervek nem formalizáltak
(népbíróságok), az ítéletek inkább megtorló jellegűek és mértéküket
tekintve jellemzően nincsenek arányban a tanúsított magatartással.
A hivatásos szolgálatot teljesítők nincsenek sem felmentve, sem eltiltva a gondolkozástól.
Sőt. Rendkívüli jogosítványaitok miatt közérdekű, hogy időről időre
lefolytassátok magatokban a „kellene lenni” és a „van” összevetésén
alapuló lojalitásvitát, mert e nélkül könnyen eszközeivé válhattok
olyan törekvéseknek is, amelyekkel egyébként soha nem azonosulnátok, és
elszenvedői lehettek olyan büntetéseknek, amelyek súlyosságukat
tekintve messze meghaladják egyéni felelősségetek mértékét.
A rend hiánya szükségessé teszi az alapvető szabályok újragondolását.
Senkit ne tévesszen meg: bár már forradalomról, alkotmányozó
nemzetgyűlésről, társadalmi szerződésről és paradigmaváltásról
beszélnek, ami a közéletben most zajlik még nem az.
De lassanként megteremti az igényt.
(folyt.köv.)
Néhány gondolat, ami a rendőriskolák tananyagában valószínűleg nem, vagy
nem így szerepel. (folytatás)
Előzmény
Vizsgáljuk meg közelebbről a védelemre hivatott szervezetek működési sajátosságait, belülről kifelé haladva.
Ezen szervezetek tevékenységüket a közösség érdekében fejtik ki, mely teljesítéséhez közhatalommal ruházzák fel őket.
Tehát: cél a közjó, eszköz a közhatalom.
A testületek egy jogállamban a törvényekben meghatározott feladatokat a törvényekben
meghatározott módon kötelesek ellátni – mivel munkáltatói szerepük is
van – befelé és kifelé egyaránt. Ha nem azt, vagy nem úgy teszik, akkor
vagy az állam nem jogállam, vagy a szervezetek nem felelnek meg az
elvárásoknak. (Vagy mindkettő, illetve egyik sem.)
A közhatalom a szervezeten belül a hierarchiában, a társadalom felé az
erőszak alkalmazására felhatalmazottságban és a rendészeti
jogosítványokban ismerhető fel.
2. Hierarchia. Kötelesség, jogosítványok. Kiválasztódás, torzulások
Ti, akik ezen szervezetek valamelyikében szolgáltok, feladataitokat
szigorú alá-fölérendeltségi rendszerben látjátok el. A hierarchia
piramisában a magasabb szintekhez több kötelesség tartozik, ezek
ellátásához többletjogosítványok rendelésére kerül sor. Minél magasabb
a szint, annál nyomasztóbb a felelősség (példamutatás, utánpótlás,
képzés, felszerelés, szolgálatvezénylés, szolgálati rend fenntartása,
szociális gondoskodás…), de ezzel párhuzamosan a jogosultságok köre is
nő. A jog a kötelesség teljesítését lehetővé tevő eszköz.
A hierarchia csak azok között értelmezhető, akik között valamilyen cél-
vagy feladatközösség fellelhető, ennek hiányában értelmetlen lenne a
kérdést vizsgálni. (Miért is mondhatná meg egyébként akárki valakinek,
hogy mikor,hol,kivel,hogyan,mit csináljon?) Ennek megfelelően a
jogosítványtöbblet csak a feladatot végzőkkel kapcsolatban, a feladat
végzésekor, annak idejére illeti meg a címzetteket. Ha ezen a körön
kívül gyakorolja valaki közületek jogait, az nem törvényes.
(Tapasztaltatok már olyat, hogy valaki, aki egyébként szolgálati időben
sem látja el feladatait, szolgálati időn túl is igényt tart bizonyos
jogosultságokra?)
A társadalom számára kiemelt fontossággal bír, hogy egyes magas
pozíciók folyamatosan a legalkalmasabb emberekkel legyenek betöltve. Jó
esetben ezek a személyek az eltöltött idővel, a szükséges képesítések
megszerzésével és a történések során tanúsított magatartásukkal
hitelesítődve válnak vezetett közösségeik természetes nemeseivé.
Kiválasztódnak közületek.
Hozzáértésük, emberségük nem kérdőjeles, tekintélyüket nem kell
kikényszeríteni. Elismerik feljebbvalóikat, bennük követendő példát
látnak, az azonos szintűekkel és az alárendeltekkel kölcsönösen
tisztelik egymást, az utánpótlás nevelését – mivel felismerik a
poszttal járó kötelességük folyamatos teljesítéséhez fűződő közérdeket
- legfontosabb feladataik egyikének érzik.
A hozzáállásukban, életvitelükben beállt változások esetén, saját jogon
szerzett közösségi pozícióikat bármikor elveszíthetik, és ha
méltatlanná válnak bizalmatokra, az feltétlenül következményekkel jár.
Ezek a közérdeket szolgáló hierarchia jellemzői.
(Egyébként hatályos törvényeink is erről szólnak. Mivel a jogrendet az
érvényesülés igényével alakítják ki, a törvény szemszögéből nézve
teljesen egyértelmű, hogy minden beosztásban csak a megfelelő utat
bejárt, megfelelő ismeretekkel, kifogástalan tartással és életvitellel
rendelkező emberek teljesíthetnek közszolgálatot. Elméletileg.)
Most nézz szét magad körül és tudatosítsd magadban, amit látsz.
A hierarchia kóros elváltozása határozott tüneteket produkál.
A vezetők számára a jog nem a kötelesség teljesítésének eszköze, sokkal
inkább cél lett, amely magasabb fizetésben, szolgálati autóban,
mobiltelefonban és egyéb kiváltságokban testesül meg.
Az így kiválasztott - vagy legújabban önjelölt - vezető nem a közös
célok elérésére törekszik, jogosítványait szolgálaton kívül és
olyanokkal szemben is érvényesíteni akarja, akikkel egyébként nem áll
hierarchikus viszonyban. Nem birtokolja, hanem bitorolja a beosztásával
járó közhatalmat.
Hozzáértésről, tekintélyről szó sincs, eszköztárában a
bizonytalanságban tartás, a fenyegetés, a korrumpálás és a nyílt vagy
leplezett zsarolás található.
A kötelességgel nem, de a beosztással járó címmel teljes mértékben
azonosul, az személyiségének elsődleges forrásává válik, ahhoz az
ésszerűség határain túl is ragaszkodik. A következő lépcsőfokon állót a
háta mögött fúrja, az azonos szinten lévőket gáncsolja, lehetséges
utódait tűzzel-vassal irtja.
Pozícióját a társadalom szempontjából nézve érdemtelenül szerzi.
Hibáinak – ha azok nem sértenek rendszerbiztonsági érdekeket – a
zsarolhatóságon kívül nincs következménye. Amennyiben megfelelő
szívességtevő és/vagy viszontkompromittáló képességgel rendelkezik,
akár még fentebb is léphet a ranglétrán.
A kontraszelekció nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az amúgy
érdemtelenül kiválasztottak a hétköznapit meghaladó képességekkel
rendelkezzenek. Szánalmasabb formája a csoportérdekű kiválasztásnak, ha
a könnyebb vezérelhetőség végett a hétköznapinál szerényebb képességű
személyeket helyeznek pozícióba („kontárszelekció”). Napjainkban a
jelenség egyre inkább tetten érhető, ezt te is tudod.
Ezek a szűk csoportérdekeket szolgáló hierarchia vázlatos jellemzői.
A fegyveres testületek állománya az ilyen jelenségekkel szemben
törvényekben biztosított egyéni jogorvoslati és az érdekvédelmi
tevékenységben megvalósuló kollektív védelemben részesül. A nem
rendeltetésszerű joggyakorlás súlyosabb esetei a büntetőjog által
fenyegetettek. (Elméletileg.)
Ám amennyiben az 1. pontban írt torzulások kialakulnak a fegyveres
testületeknél, annak nem csak kifelé irányuló hatásai vannak. A
társadalomra támadó rendvédelmi intézményrendszer szükségszerűen saját
állományának egészséges részére is veszélyes.
A jogorvoslati fórumrendszer
működésképtelenné válik, az általában járó jogok rendszeresen
alulmaradnak a nevekhez köthető konkrét érdekekkel szemben, majd
előbbiek lassan elhalnak, utóbbiak kusza, fojtogató szövedékké válnak.
Ha nem tartozol valamely klikkhez, Te is ettől fuldokolsz. (folyt.köv.)
Az előző pontban a hierarchikus rendszerről volt szó. A következőben nézzük leglényegesebb
jellemzőjüket, az utasítás adást, annak is egy speciális változatát.
4. A parancs
A hierarchikus rendszerek fő jellemzője a fentről lefelé működő
utasításadási jog és a végrehajtási kényszer. A fegyveres testületeknél
ez a parancs - a legmarkánsabb kötőerővel bíró közigazgatási aktus -
intézményében jelenik meg.
A parancs meghatározott szolgálati tevékenység vagy feladat feltétel
nélküli végrehajtására vonatkozó, szóban vagy írásban kifejezett
akaratnyilvánítás, büntetés terhe alatt végrehajtandó kényszerítő
követelmény.
A közérdekű cél elérése érdekében a jogrend közhatalommal ruházza fel a
kiadót a végrehajtó felé, a végrehajtót más személyek irányába. Kiadója
felelősséggel tartozik érte, végrehajtója szélsőséges esetben életét
áldozva is köteles azt végrehajtani.
A parancsteljesítés meghiúsulásának szervezeten kívüli és belső okai
lehetnek. Az állam a büntetőjog eszköztárát felvonultatva a külső
hatásokkal szemben a hivatalos személy elleni erőszak, belső
engedetlenség esetére a függelemsértés tárgykörébe tartozó tényállások
megalkotásával igyekszik az akadályállítástól elrettenteni, illetve a
már megtörténtet megtorolni.
A kiadott parancs elfogadottságának vannak a parancsadó személyhez és
az adott társadalmi berendezkedéshez köthető feltételei. A paranccsal
kapcsolatos kollektív elképzeléseink mélyen gyökereznek kultúránkban,
de más hagyományokhoz hasonlóan ezek is jelentős változásokon estek át.
Ha távolabb megyünk vissza az időben, megállapítható, hogy a parancsot
adók és a parancsot végrehajtók között jelentős távolság tátongott.
Akik parancsnokló szerepbe kerültek, a szabályt erősítő néhány
kivételtől eltekintve, eleve erre lettek nevelve, az ezzel kapcsolatos
ismereteket, elvárásokat gyermekkoruktól szívták magukba.
Műveltségüket, képzettségüket, tartásukat és az aktuális viszonyokról
rendelkezésükre álló információkat tekintve messze a vezetettek előtt
jártak, ennek ellenére a legszélsőségesebb helyzetekben általában
jellemző volt a vezetettekkel viselt sorsközösségük. A társadalom
elitje az első sorokban harcolt és halt meg.
Napjainkra ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Akik parancsadási
joggal rendelkeznek, azok általában a vezetettekkel azonos kulturális
környezetben nevelkednek. Korai szocializációjuk a nélkül zajlik, hogy
abban későbbi közösségi vezető funkcióiknak legalább morzsái
felismerhetők lennének.
Tömegtermékek ők is.
Műveltségük az általánosnak megfelelően felszínes, képzettségük szintje
a szakoktatási rendszer állapotát tükröző, általában alacsony.
Tartásukat, ha van, nem példaként mutatják fel, inkább titkolni
kénytelenek, hiszen a rendszer szelekciós mechanizmusai ezt akadályként
ismerik fel és kíméletlenül rostálnak. Az aktuális viszonyokról való
tájékozottságuk sem emeli már őket a vezetettek fölé, hiszen az
információk zöme bárki által szabadon elérhető. Minél nagyobb a
veszély, a magasabb szintű parancsnokok annál inkább igyekeznek távol
maradni a történésektől. A társadalom elitje a bunkerbe jutásért
harcol, hogy bármit túlélhessen. Nem szebbek, nem okosabbak, nem
jobbak, nem tájékozottabbak, nem vállalnak vezetetteikkel semmiféle
közösséget.
Tovább haladva a szemlélődésben megállapítható, hogy a 3. pontban írt
szelekciós jelenségek miatt mostanra a vezetettek bármely területen
legalább olyan, ha nem magasabb minőséget képesek felmutatni, mint
vezetőik.
A parancsot működőképessé tevő elöljárói tekintély személyhez kötődő feltételei lassan elfogytak.
Egy olyan politikai berendezkedésben, ahol a hatalmat a társadalmat
alkotó néptől eredeztetik, parancsadásra jogosultságuk - egyéni
kiválóságuk hiányában – még érthető lenne, ha a kiadott parancsok a
lehető legszélesebb érdekeket szolgálnák. De ez a lehetőség is elolvad,
amikor felhatalmazottságukat felhasználva csak szűk csoport-, rosszabb
esetben magánérdekeket szolgáló tevésre vagy tevéstől való
tartózkodásra utasítják a végrehajtókat.
A hatalomgyakorlás így lesz hatalmaskodássá.
A parancsolás, parancsolgatássá.
Nem is kell boncolgatnom. Ha édesanyád magyarul beszélt hozzád, akkor pontosan érted a
különbséget.
(folyt. köv.)
Kommentáld!