– A nyomor az más?
– Egészen más. A nyomor szétmar minden értéket, nincs jövőkép, nincs társ, csak kielégítetlen igények és teljes bizonytalanság. A nyomorban minden erőfeszítés hiábavaló, ezért erőfeszítés sincs. Sokan mondják, ezek az emberek nem akarnak dolgozni. Én inkább azt mondanám, hogy nem tudnak akarni. Nincs kiért, és nincs miért akarniuk. A szegénység összeköt, a nyomor szétzilál. Ezért a nyomorra támogatásként csak pénzt önteni bűn.

– Valamit mégiscsak tenni kell?
– Természetesen. Azonban nem mindegy, hogy mit. Egy bármily szegény, de működő közösségtől meg lehet kérdezni, hogy mit szeretne, mire pályázna, miben tudunk segíteni. Egy nyomorban élőtől nem. Mert neki nincs célja. Legtöbbször nincs társa sem. Az igazi hajléktalanság is ilyen. Nem is elsősorban a fedél nélküliség, hanem leggyakrabban a társ hiánya. Azt szoktam mondani, hogy csak az lesz hajléktalan, akit senki nem szeret, s aki senkit sem szeret már. Mert bármilyen mély szakadékba csússzon is egy ember élete, amíg van egy anyai kéz, egy társ, aki védi, és elbujtatja őt a világ szeme elől, nincs baj. Amíg ő szeret valakit, akiért érdemesnek érzi küzdeni, lehet rajta segíteni. A klasszikus hajléktalanságban a magányosság a legborzalmasabb. Ha egy házasság zátonyra fut, nagy valószínűséggel nem az válik hajléktalanná, aki neveli a gyermeket, mert számára marad életcél. Hanem a magára maradt édesapa, aki albérletbe költözik, aztán esetleg elveszti a munkáját, s mivel nincs kiért küzdeni, reggel tízkor megissza az első sört, elalszik a parkban, egyre kiégettebbé válik, s egy idő után minden mindegy.

– Ezt az emberi léthelyzetet először is meg kell érteni.
– Így van. Nem üldözni kell, és nem jótékonykodni vele. A hajléktalanság társadalmi betegség, amelyet nem lehet megtiltani. De miként a gyógyíthatatlan beteg életminőségét is lehet javítani, szenvedéseit lehet csökkenteni, a nyomorban élők helyzetén is lehet, sőt kell javítani. El kell fogadni, hogy nincsenek mindenkire és minden helyzetre alkalmazható megoldások. Egy olyan faluban, ahol nincs pénz bölcsődére, óvodára, közétkeztetésre nem a falu főterét kell felújítani. Ha nincs rendes közlekedés, és az emberek nem tudnak eljutni a munkahelyekre, akkor nem a gázt kell bevezetni, hanem buszjáratokat kell indítani. Minek hulladékszigeteket építeni olyan helyeken, ahol az emberek gyakorlatilag az üvegen kívül mindent eltüzelnek, vagy eladnak? Minek digitális tábla olyan osztályokba, ahol 10 gyerek közül kettő nem is látja, mert szemüvegre lenne szüksége. A nagy projektek nem vezettek, mert nem is vezethettek eredményre. Helyi, sőt személyes problémakezelés kell – mentorok, akik helyben, személyesen ismernek mindenkit, és akik elfogadottak az adott terepen. A rossz segítség bűn.

– Mit ért rossz segítségen?
– Például a "Majd mi kifizetjük helyetted!" típusú megoldásokat. A közüzemi díjtartozások esetén, hatvan nap után nem a tartozás egy részét kellene elengedni, nem mérőket kellene leszerelni, hanem első lépésként, föl kell szerelni az előre fizetős órákat. Ezzel biztosan meg lehet akadályozni, hogy kezelhetetlen hátralék halmozódjon föl. Amióta első befogadó falunkban Tarnabodon mindenkinek ilyen órája van, lényegében megszűntek a kikapcsolások, ráadásul a fogyasztás is közel harmadával esett vissza, hiszen apuka azonnal rászól a gyerekre, ha égve felejtette a vécében a villanyt. Mert elfogy az előre kifizetett energia, s nem lehet hitelre élni.

– Ön szerint növekszik a nyomor és a hajléktalanság?
– Növekszik és átalakul. Napjainkban megjelent az új hajléktalanság, amikor egész családok, vagy töredék családok indulnak el a főváros felé, hogy a Rózsa-dombi kukákból, meg a lomtalanításból éljenek. Erre a problémára nem megoldás az, ha lakattal zárom le a szemetesemet, vagy kerületi önkormányzati rendeletben szabályozok bármit is. A nagyvárosok problémái az egész ország nyomorúságát tükrözik. Ezt látjuk, tudjuk. A Máltai Szeretetszolgálat azonban sosem lázad, mi nem tartunk demonstrációkat. Célunk, hogy a hajléktalanságból kivezető, a családi egységet fenntartó, a szükségletekre épülő utakat, ellátásokat dolgozzunk ki. Mert nagyon nagy a baj.