Kik és honnan jöttek?

Amíg a rendszerváltás korai éveiben milliók voltak elfoglalva az életszínvonaluk drasztikus csökkenésével, egyesek szép csendben kiugróan meggazdagodtak. A Tárki feltérképezte a múltat: kik az újgazdagok, és honnan jöttek.
Az 1997-ben lezárt felmérésből kiderült, hogy az új nagyvállalkozók főként azok közül kerültek ki, akik a rendszerváltás előtt jelentős szerepet töltöttek be az állami vagy a gazdasági életben. Harminc százalékuk a nyolcvanas évek gazdasági vezetői voltak, vagy már ekkor önálló vállalkozást m?ködtettek (30%), illetve részt vettek a második gazdaságban (18%). Ezek alkotják a nagyvállalkozói csoport háromnegyedét. Nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik "csupán" egyéni képességeiket kamatoztatták a rendszerváltás nyújtotta konjunktúra kihasználásával. A nagytőkések 18 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Ők sem gazdasági, sem politikai tőkével nem rendelkeztek. Nem jellemző – illetve ha igen, csupán 2,4 százalékra –, hogy az indulásnál kizárólag a politikai kapcsolataikat érvényesítették volna. Tehát pusztán a politikai tőke felhasználásával nagyon kevesen tudtak nagyvállalkozókká válni, azaz a politikai tőkét önmagában nem lehet gazdasági tőkévé konvertálni. A megkérdezetteknek csupán 15 százaléka említette, hogy kihasználta az 1990 előtti, és 17 százaléka az 1990 utáni politikai kapcsolatait.
Kétségtelen, hogy a privatizációval leginkább az egykori gazdasági vezetők tudtak élni, akik kedvezményes hitelkonstrukcióval részt vettek korábbi vállalatuk magánosításában, és felhasználták a korábbi politikai kapcsolataikat is. Hozzájuk hasonlóan jól tudtak élni a hitellehetőségekkel és a privatizációval a rendszerváltáskor külhonból hazatérő vállalakozók is. A megkérdezett nagyvállalkozók 95 százaléka úgy gondolja, hogy sikereit elsősorban egyéni képességeinek, és szaktudásának köszönheti, és csak ezután említették az imént felsorolt tényezőket. Speciális képességükkel és a gazdasági életben való rutinos mozgás révén ráéreztek a különleges időre, és arra, hogy milyen irányban kell mozdulni, és így ki tudták használni a rendszerváltás adta konjunktúrát. Kisebb részük elhíresült olajszőkítő, fegyverkereskedő – ők többnyire időközben le is buktak –, többségük azonban ügyes kereskedő, akik jól kihasználták a lehetőségeket, és persze szerencséjük is volt.
Meglepő, hogy a megkérdezett újtőkések elsöprő többsége (94%-a) férfi, többségük 40-49 éves, egyharmaduk 50-59 év közötti, és 20 százalék erejéig a 20-29 éves korosztály is képviselteti magát. Döntő többségük (84 %) felsőfokú végzettség?, magasan képzett, szaktudással rendelkezik. Közel 50 százalékuk fővárosi, és 31 százalék megyeszékhelyen lakik.

A fogadtatás

A tőkésosztály megjelenésének nem örült az egyenlősdihez szokott nép. Nem véletlen, hiszen a jövetelük pont egybeesett a lakosság 70-80 százalékának életszínvonal-zuhanásával. A vesztesek leplezetlen ellenszenvvel fogadták kiugrott társaikat, s ez a lelkület 9-10 év után is szinte ugyanolyan masszívan tartja magát, mint az első néhány év sokkoló időszakában. Kialakult, s azóta a zsigerekbe is beivódott az irigység, és az a meggyőződés, hogy tisztességes úton nem lehet meggazdagodni. A Tárki tavalyi felmérése szerint az emberek 75-84 százaléka ezen a véleményen van, és csupán 7-10 százalék nem ért egyet a tömeggel. Minél idősebb korosztályt vizsgálunk, annál magasabb az elutasítók tábora. Harminc évesig "csupán" 75 százalék értett egyet az újgazdagok "becstelenségével", a 30-49 éves korosztály 80, a 60 év felettiek 84 százaléka van ezen a véleményen. A változás csupán annyi az elmúlt évekhez képest, hogy az ezzel "részben egyetértők" tábora némiképp nőtt, tehát kissé csitultak az indulatok.
Sági Matild, a Tárki szociológusa szerint ez a szemlélet részben azért alakult ki, és azért ilyen tartós, mert az 50-60 éves egyenlősítő társadalmi múlt még mindig hat az emberekre. Másrészt azért, mert amikor tömeges volt az elszegényedés, nagy indulatokat váltott ki a kevesek meggazdagodása, ez erősen irritálta a tömegeket, s az irigység legnagyobb forrásává vált. Ma már ugyan némileg enyhült az irigység heve, mert az emberek hozzászoktak az új struktúrához, az egyenlőtlenséghez. A sikeres vállalkozók becstelen szerepben láttatása tulajdonképpen szociálpszichológiai jelenség. A vesztes polgár azt gondolja magában: "Ha én, aki becsületesen dolgozom, és ha megszakadok, sem tudom a családomnak felmutatni azt, amit öt évvel ezelőtt tudtam, nem létezik, hogy egyesek becsületesen meg tudnak gazdagodni. Biztosan loptak, csaltak, hazudtak, mert ha a gazdagság megszerzése az egyéni ambíciótól, képességektől függne, nekem is meg kellene gazdagodnom, hiszen én is sokat dolgozom." S mivel a környezet nem változik, és évek múltával sem tud kitörni nem kívánt helyzetéből, ez a gondolat meggyőződésévé, világszemléletévé válik.
Ez a hozzáállás természetesen kihat az újgazdagokra. Minden második nagyvállalkozó úgy érzi, a közvélemény ellenséges indulatot táplál irányába. Tíz nagyvállalkozó közül négyet határozottan befolyásol az, hogy az utca embere hogyan vélekedik róla. Az ellenséges közhangulatot a vállalkozók egyharmada úgy dolgozza fel, hogy nem érdekli az emberek véleménye. Meglepő, hogy a nagytőkések egynegyede nem csupán hangulat-befolyásoló tényezőként, de vállalkozásuk biztonságát is veszélyeztető momentumként tartja számon a tömegek elégedetlenségét. Ebben a légkörben visszahúzódnak, nem merik felvállalni önmagukat, megmutatni gazdagságukat, mert életstílusuk indulatokat vált ki az emberekből. A tanulmány szerint a tőkéseknek tenniük kell azért, hogy ez a felállás megváltozzon. Például érdekeiket nyíltan, intézményesülve kellene artikulálni, hogy a háttérből, a gyanakvás árnyékából kiléphessenek.

Konfliktusok

A társadalom rétegei között több szint? konfliktus feszül. A szegények frusztráltak a gazdagok miatt, ők viszont lenézik azokat. Mivel az újgazdagok meg vannak győződve arról, hogy társadalmi-gazdasági pozíciójukat kivételes képességeiknek, ambíciójuknak, kemény munkájuknak és kockázatvállalási hajlandóságuknak köszönhetik, úgy látják, hogy azok lesznek szegények, akik ezen egyéni képességeknek, teljesítményeknek híján vannak. Azok, akik tanulatlanok, tehetségtelenek, ambíció nélküliek, és félnek a kockázattól. Igaz, belátják azt is, hogy a regionális hátrányok és a balszerencse is befolyásolják a szegénnyé válást.
Érdekes, hogy a tőkések megítélése szerint a legnagyobb konfliktus mégsem ezen a ponton, hanem a különböző tőkéscsoportok, valamint a bankok és a vállalkozók között feszül, és csak ezután, a harmadik helyen említik a szegényekkel kapcsolatos problémákat. Szó sincs tehát arról, hogy a tőkések és a munkások közötti ellentétek – Marx szavaival élve – agnosztikusak lennének. Minden tizedik vállalkozó teljesen konfliktusmentesnek ítéli meg az alkalmazottaival való kapcsolatát, kétharmaduk enyhe ellentétet említ, és csak 2,8 százalékuk tartja terheltnek ezt a viszonyt. A rendszerváltás éveiben ugyanis a tőkések és a munkavállalók számára is nyilvánvalóvá vált, hogy érdekeik közösek. Ha a vállalkozás nyereséget termel, akkor az alkalmazottak életszínvonala is emelkedik, veszteség esetében pedig mindkét fél rosszul jár. A lakosság csupán 8 százaléka véli úgy, hogy a vállalkozók kizsákmányolják a munkásokat, 60 százalékuk pedig határozottan cáfolja a kizsákmányolás tényét. A vállalkozók egyharmada vállalkozásbarátnak látja a munkásokat.

Kitörési pontok

Kétségtelen, hogy a gyors meggazdagodás ideje lezárult. 1990-96 között – amikor újrastruktúrálódott a társadalom – volt lehetőség tőke nélkül, hitelekből, hirtelen nagyvállalkozásokat létrehozni, mára azonban stabilizálódott a helyzet. A konszolidált társadalmakban nem jellemző a nagy mobilitás, a hirtelen meggazdagodás. Ezért a jövőben az egylépcsős mobilitás kínálkozik az előrelépés lehetőségének – állította a szociológus. Aki tehát hátrányos családból származik, van esélye tisztes szakmunkássá válni, a gyermeke pedig felemelkedhet az alsó középosztályba, és így tovább. A felmérésből azonban az derül ki, hogy a vesztes réteg lemondóbb, passzívabb, kevésbé akarja a saját kezébe venni a jövőjét, mint a gazdag réteg képviselői. Kétharmaduk úgy véli, hogy előnytelenebb pozícióját kemény munkával nem lehet egyensúlyozni. Csupán egyharmaduk gondolja úgy, hogy aki keményen dolgozik, az előbb-utóbb elérheti azt, amit akar. A vállalkozók ezzel szemben jobban bíznak egyéni teljesítményükben, kezdeményezésükben. Minden második nagyvállalkozó úgy látja, hogy a jelentős esélyegyenlőtlenség ellenére kemény munkával mindenki elérheti a célját.