Az áprilisi győzelem mámorában Orbán Viktor kijelentette: másnap a magyar nép már gyökeresen más, új Magyarországra ébred. Mindenki, legalábbis azok, akinek az Orbán-féle propaganda nem húzott szürke hályogot a szemére és az agyára, rácsodálkoztak eme sokat mondó megállapításra. Hogyan is van ez? Még mindig nem tanulta meg a hatalom csúcsaira vetődött politikai csoport, hogy egy társadalmat, még ha, az nem is túl jelentős lélekszámú, mondjuk kb. tízmilliós, nem lehet bábuként madzagon ráncigálni, egyik óráról a másikra akaratától, belátásától függetlenül egyesek óhaja szerint ide oda tologatni?

A társadalom bonyolult szerkezet, amelyet hatalmi szóval aligha lehet akarata ellenére más irányba terelni, strukturális változásokat pillanatok alatt megteremteni, évtizedes tradíciókat, milliók sorsát, gondolkodását, beállítottságát egyes diktátor hajlamú vezérek kénye kedve szerint átrajzolni, százezrek életét, szociális helyzetét, a társadalmi viszonyait csak úgy, egy csettintésre, valamiféle varázsveszővel 180 fokos fordulattal egészen más útra terelni, mint ahogyan azt egyes maguktól teljesen megszédült, elájult egyének gondolják. Tehát lehet-e komolyan venni Orbán magabiztos, nagyhangú kijelentéseit? Mit is jelentenek, az ilyen és ehhez hasonló nagyot mondó megállapítások: hogy másnapra a magyar nép már egészen más Magyarországra ébred?

Természetesen ez nem is következett be, de a kijelentés bajt jósló, aggasztó jövő képet azért tartalmazott. És nem kellett sok idő ahhoz, hogy ez be is bizonyosodjon. Orbán uralkodása első hónapjai alatt napvilágra került politikai koncepciók szellemében született döntések, tények arról tanúskodnak, hogy gyors tempóban rohanunk az 1919 augusztusa után kialakított rendszer újra teremtése felé. Gőz erővel zajlik a demokratikus szabadságjogok szűkítése, a hatalom koncentrációja az Orbán vezette szűk politikai csoport, és a koncentrált hatalom stabilitását biztosító mögötte felsorakozók, a nemzeti és nemzetközi leggazdagabbak kezébe. Az adópolitikától kezdve a szociális biztonságig bezárólag szemérmetlen hazudozással kísérve gátlástalanul folyik a - sajnos elcsépelt, de ténylegesen létező - dolgozó milliók megsarcolása, nyomorba döntése.

1944/1945 fordulóján az ország nemcsak anyagi és "szellemi" romokat örökölt, hanem a "hárommillió koldus országát is". Sok évtized kellett ahhoz, hogy ez a nép ebből az örökségből kievickéljen, hogy a tízmillióból nyolcnak az életkörülményei emberi szintre emelkedjen. Hogy milliók, ha nem is a régi szűk körű polgári középosztályhoz közeli életnívót érjenek el, de kulturált viszonyok közé kerülhessenek. Nem volt az út könnyű. Elsősorban nem az ezért áldozatokat hozó tömegek számára, de sikerült. Először a magyar nép történetében a lakosság munkához, lakáshoz, kultúrához, iskoláztatáshoz, művelődéshez , kulturált pihenéshez jutott, amiről korábban a "negyedik rend" tagjai álmodni sem mertek.

A Horthy rendszer vagyoni alapú kasztrendszerét felszámoltuk, a jó munkát, a szakértelmet megbecsülték, aki dolgozott, boldogult is. És ezt nemcsak a szűkebb szocialista közösségben, hanem a tőkés világban is sok helyütt tisztelettel vették tudomásul. Ez még akkor is igaz, ha a ma hatalmat gyakorló jobb- és szélsőjobboldali erők - sokszor saját múltjukat, életútjukat megtagadva, besározva igyekeznek ezt elfedni. A nemzeti amnézia homálya borítja sokak múltját. Elfeledkeznek arról, hogy az akkori szociális helyzetükből soha sem juthattak volna feljebb, ha nem történik meg 1944/1945 fordulóján a Horthy rendszer elsöprése. Orbán egy világos pillanatában maga jelentette ki: ő a mai rendszerben soha sem kerülhetett volna a jogi egyetemre. És ekkor igazat is mondott. Kár, hogy ezt elfelejtette, s az oly káros gyűlölet-politika uralkodott el szemléletében, politikájában.

Orbán gyűlölet-politikája, amelyet az előző rendszerrel szemben és annak korosztályai ellen folytat, csak ide vezethet. Már sokan nem emlékeznek arra, hogy első kormányzása idején azért sarcolta meg a magasabb nyugdíjakat, és csökkentette a kötelező emelést, mert szerinte ezek a nyugdíjasok voltak a múlt rendszer "oszlopai", és ezért őket meg kell büntetni. A Fidesz vezérkara azt is kiszámította, mikor tud megszabadulni azoktól a korosztályoktól, amelyek még emlékeznek arra, hogy valójában mi is volt akkor, sőt arra is, hogy a mostani politikai hangadók honnan jöttek, mit csináltak a múltban, ki hogyan és milyen köpönyeget forgatott a mai politikai karrierje érdekében. Sőt még azt is tudják, hogy kinek a sugallatára tette.

Az új Magyarország, amely állítólag már a választási győzelem másnapján ránk szakadt, az igazi arcát, jobban mondva társadalmi tartalmát, politikai céljait most mutatja meg igazán. A gazdasági, pénzügyi, jogi, szociális, stb. intézkedések egyértelműen igazolják Róna Péter egyik konzekvenciáját: Orbán a gazdagok szűk körét támogató adó- és más gazdasági intézkedéseket hoz, a másfélmillió szegényről pedig egyszerűen lemond. A kilátások pedig egyre reménytelenebbek. Az ország halad a felé, hogy ismét a "hárommillió koldus országának" negatív jelzőjét aggaszthassuk neve elé.

Strassenreiter Erzsébet történész / Népszava

Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=387965